Megjelent szombati DPK-nagygyűlésen Czédulás József, az a férfi, aki még márciusban őrjöngve támadt rá a Tisza Párt önkénteseire Budapesten, a többi között akasztással fenyegetve őket. A Telex stábja ...
Marco Rossi szerint a vasárnapi magyar-ír lesz pályafutása egyik legfontosabb meccse. Elképzelhető, hogy ugyanaz lesz a kezdőcsapat, mint Örményországban, de az utolsó ...
45. perc: Sallai szabálytalankodik, az írek a szögletzászló elől rúghatnak szabadot, amelyet azonban magyar kirúgás követ. Öt perc az első félidő hosszabbítása.
45+2. perc: Szalai félpályánál szabálytalankodik, emiatt sárga lapot kap, ami azt jelenti, hogy ha Magyarország pótselejtezőt játszhat, aaz első meccsen ő nem léphet pályára.
37. perc: Kerkeztől kapta meg a labdát középen az ír tizenhatos előtt, mellre vette, aztán 18 méterről fordulásból a jobb felsőbe lőtte ballal. Hálószaggató volt.
Marco Rossi szerint a vasárnapi magyar-ír lesz pályafutása egyik legfontosabb meccse. Elképzelhető, hogy ugyanaz lesz a kezdőcsapat, mint Örményországban, de az utolsó ...
27. perc: hatalmas magyar helyzet, Lukács jobbszélről lőtt beadásába Sallai tette bele a lábát öt méterről, Kelleher azonban kisebb bravúrral hárított.
Közben Portugália a 28. és a 30. percben két gyors góllal 3-1-es előnyt szerzett Örményországgal szemben, vagyis annak már aligha van esélye, hogy Magyarország egyenes ágon jut ki a 2026-os világbajno ...
21. perc: Nego bedobását követően ismét támadnak a mieink, de az ír kaput ezúttal nem sikerül veszélyeztetni, Szalai szabálytalanságával megakad az akció.
18. perc: Közben Örményország kiegyenlített Portugáliában Szpertszjan találatával 1-1, ami azért lényeges, mert matematikailag, ha a portugálok kikapnak az örményektől, a magyarok pedig győznek az íre ...
10-11. perc: támadnak az írek, több fejpárbajt követően sikerült menteni, de csak rövid időre, újabb támadás után az írek 11-est reklamálnak. Meg is kapják. Ogbene tört be, Szalai volt szabálytalan a ...
Marco Rossi szerint a vasárnapi magyar-ír lesz pályafutása egyik legfontosabb meccse. Elképzelhető, hogy ugyanaz lesz a kezdőcsapat, mint Örményországban, de az utolsó ...